Kézilabda-Eb: Nagy lépést tett az elődöntő felé a magyar válogatott
Az első félidő közepén nagy sorozattal fordított a magyar csapat, a meccs végéig pedig tovább növelte az előnyét.
Az első félidő közepén nagy sorozattal fordított a magyar csapat, a meccs végéig pedig tovább növelte az előnyét.
Hibátlanul zárt, megnyerte a csoportját a magyar női kézilabda-válogatott. 19–29 lett a vége.
Akad svéd újságíró, aki szerint a magyarok felzárkózhatnak a világ élmezőnyéhez.
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.
A törökök ráijesztettek a magyarokra, de végül kijött a két csapat közötti különbség.
Az A ligás bent maradásért vívott párharc első meccsére március 20-án, a Puskás Arénában rendezett visszavágóra március 23-án kerül sor.
Vadócz Krisztián és modell exe között megromlott a kapcsolat, és a rengeteg utazás is megnehezítette kapcsolatukat.
A csapatkapitány és Marco Rossi is úgy látta, hogy akár le is győzhettük volna a németeket az idei év utolsó válogatott mérkőzésén.
Hiába játszott jól, úgy tűnt, hogy alulmarad a magyar válogatott Németország ellen, a ráadás utolsó másodperceiben kapott büntetőt azonban Szoboszlai Dominik gólra váltotta.
A magyar válogatott másodedzője szombaton lett rosszul, mentővel vitték kórházba Amszterdamban. Az állapotáról hírzárlatot rendeltek el.
A közösségi oldalán köszönte meg a jókívánságokat a futballválogatott másodedzője.
A magyar válogatott másodedzőjét kórházba vitték, újraindult a játék.
A képlet egyszerű: ha a magyar válogatott nyer Hollandiában, továbbjut, ha kikap, osztályozót kell játszania. Döntetlen esetén pedig már nem a saját kezében lenne a sorsa.
A szövetségi kapitány azt is elmondta, hogy milyen játékra készül a csapat a hollandok ellen.
A 28-szoros válogatott focista és görög élvonalbeli klubja közös megegyezéssel bontottak szerződést.
Az olimpiát is megjárt Sipos Adrián a Melsungen védelmének sziklaszilárd tagja.
Az Európai Labdarúgó-szövetség sürgősségi eljárás keretében vizsgálta a bosznia-hercegovinai Nemzetek Ligája-mérkőzésen tapasztalt magyar szurkolói rasszista megnyilvánulásokat, és a kitiltás mellett döntött. A magyar válogatott november 16-án Hollandia vendégeként lép pályára Amszterdamban, majd három nappal később Németországot fogadja a Puskás Arénában.
Gulácsi Péter vitte a legtöbbre a 2009-ben a korosztályos világbajnokságon harmadik helyen végzett magyar válogatott tagjai közül. Többen bebarangolták a fél világot, de még stabil élvonalbeli játékos sem vált mindenkiből.
A szövetségi kapitány szerint Szoboszlai játékában mindig benne van a gól, ezért mindenkinek támogatnia kell őt.